A kihelyezett abban különböznek a budapesti tanfolyamainktól, hogy a kurzusok kezdete nem
egy előre meghatározott időpont, hanem pusztán a jelentkezői létszám függvénye. Amint a honlapon megadott minimális létszám
összegyűlik, a tanfolyam elindul. Ennek a rendszernek több előnye is van:
olyan szakmát is tanulhat lakóhelyéhez közel, amelyet az adott régióban idáig nem oktattak nagy érdeklődés esetén nem kell a következő kitűzött időpontig várni regisztrációs díjat csak a jelentkezői létszám összegyűlésekor kell fizetni, előregisztrációkor nem
Hogyan lehet jelentkezni?
A megjelölt képzéseinknél ingyenes előregisztráció keretén belül kerül rögzítésre a jelentkezési igény, melyet a
honlapon folyamatosan feltüntetünk és frissítünk. Az aktuális létszám mellett mindenhol szerepel a minimális létszám,
így nyomon követhető, hogy hozzávetőlegesen mennyi idő múlva kezdődik a képzés.
Az előregisztráció során rögzítjük a jelentkezést és azonnal értesítjük Önt,
amikor a megfelelő létszám összegyűlt. A regisztrációs díjat természetesen csak ezután kell befizetni, mivel az előregisztráció
egyfajta ingyenes területi igényfelmérésnek is tekinthető az adott tanfolyamról.
Tudnivalók
1. A tanfolyam helyszíne, oktatók
Az oktatás a megjelölt oktatási intézményekben (középiskola, szakközépiskola, stb.) kerül lebonyolításra. Minden esetben
igyekszünk jól megközelíthető helyre szervezni a képzéseket. Oktatóink az adott tantárgynak megfelelő képesítéssel és szakmai
gyakorlattal rendelkező, gyakorlott előadók.
2. Ügyintézés
A kihelyezett képzéseknél a hallgatói ügyintézést területi képviselőink végzik az oktatás helyszínén, előre megjelölt
időpontokban. Ha kérdésük támad, telefonon és e-mailben mi is adunk felvilágosítást.
3. Tankönyvek, segédanyagok, beiratkozás
Az oktatási segédanyagokat (tankönyvek, jogszabályok, cd, órarend, tételsor, stb.) az első előadáson osztjuk ki a
beiratkozás után. A beiratkozás feltétele a képzési szerződés megkötése, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat megismerése és
elfogadása és a regisztrációs díj befizetésének igazolása. A tandíj fizetésének ütemezése az órarendben kerül feltüntetésre.
4. Követelmények, vizsga
A kiadott gyakorlati feladatok megoldásán és a jelenléten túl az OKJ-s bizonyítvány megszerzéséhez írás-, szóbeli és
gyakorlati vizsga sikeres teljesítése a feltétel, melyet alapesetben az oktatás helyszínén bonyolítunk le. Amennyiben a
vizsgáztató intézmény más helyszínt jelöl meg, időben értesítjük a hallgatókat. A nem szakképző tanfolyamok esetében
belső vizsgát szervezünk, melynek teljesítése esetén intézményi oklevelet adunk, mely igazolja a kurzus elvégzését.